Bokor község Nógrád megye közepén, az Észak-Cserhát legszebb részén fekszik. Minden oldalról hegyek ölelik körül az apró települést. A környék rengeteg változatosságot, színt mutat annak, aki észre tudja venni a természet rejtett kincseit. Minden fordulatnál más táj, más domb és hegyforma mutatkozik meg az idelátogató vendégek számára. Az apró patakok kanyarogva futnak le a hegyekből, s mintegy hálószerűen kötik össze a tájat.
Ez a tájegység csapadékos vidék, köszönhetően a hegyeknek, amelyek magukhoz vonzzák az esőfelhőket. A hőmérséklet is alacsonyabb egy-két Celsius –fokkal, mint az ország délebbre fekvő tájain: az évi középhőmérséklet 8-9 Celsius, az egész éves csapadék jóval meghaladja a 600 milliméter. Az uralkodó szélirány északnyugati, a napfényes órák száma 1850-1900 óra/év.
A község Nógrád megye legkisebb települései közé tartozik. A Meredek-hegy aljában, az egykor vízimalmokat hajtó Bokor-patak partján fekvő települést 1265-ben már említik az oklevelek. Nevét a személynévként használt "Bukur", ill. bokor –cserje– szóból eredeztetik. 1439-ben Buják várához tartozott, Báthori István (Országbíró, születési ideje ismeretlen, meghalt a várnai csatában1444-ben) kapta meg adományul Albert királytól.
A török hódoltság alatt jelentősen csökkent az itt élők száma. A XVII. század végén újra benépesült a falu. A felvidékről, Zólyom vármegyéből Zólyom mellől, Osztraluka, Alsó- és Felsőbágyon falvakból települtek be ágostai hitvallású tótok, a jobb megélhetés reményében. A vármegyei adóíveken 1715-ben öt magyar és öt szlovák, 1720-ban öt magyar, egy-egy német és tót háztartást írtak össze a településen.
1790-ben épült fel késő barokk stílusban az evangélikus templom.
1863-ban a község teljes egészében leégett.
Az I. világháború előtt és a 20-as, 30-as években a lakosok többsége cselédként, napszámosként dolgozott.
A II. világháború után a mezőgazdaságból élők termelőszövetkezeti formában dolgoztak tovább.
A faluban található egy tájház, mely emléket állít és elkalauzol a palócság világába, a régmúlt szép emlékeibe.